3x Business Superbrands a Cardinal

2010.08.27 nyomtatható verzió

A Business Superbrands Program keretében 2010-ben harmadik alkalommal ítélték oda a B2B márkák legjobbjainak járó díjakat. A Cardinalt, az előző évek sikeréhez hasonlóan, a független szakemberekből álló bizottság döntése alapján idén is díjazták, Business Superbrands 2010 minősítést kapott.

A Magyarországon hat éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.

A Cardinalt az a megtiszteltetés érte, hogy a díjat létrejötte óta minden alkalommal magkapta, így idén már harmadik alkalommal nyert Business Superbrands díjat. 2008-ban az Electra rendszer, míg 2009-ben és 2010-ben a Cardinal nyert Business Superbrands minősítést.

Business Superbrands díjat, az előző évekhez hasonlóan idén is, az üzleti szférát jól ismerő, neves és elismert független szakemberekből álló 18 tagú bizottság ítélte oda. A bizottság elé kerülő lista félmillió működő vállalkozás szűrésével, továbbá a legnagyobb hazai szakmai szervezetek, illetve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, és számos megyei iparkamara etikai és számszaki ismérvei alapján tett ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.

A díjjal kitüntetett Cardinal Számítástechnikai Kft. 1992-ben alakult. A cég két fő üzletága: Electronic Banking Electra, Spectra, PCBankár, PCKontact és KID néven, illetve Craft dokumentumkezelő rendszerek fejlesztése és támogatása.

Az Electra elektronikus banki rendszer lefedi a pénzintézetek összes elektronikus értékesítési csatornáját a nagy teljesítményű telepített ügyfélprogramoktól az internet bankingen át a mobil bankingig, és ezzel egy integrált, egységes, átjárható felületet biztosít a pénzintézetek ügyfeleinek pénzügyeik intézésére.

A CRAFT dokumentumkezelő keretrendszer a dokumentumkezelés számos területére tud megoldást nyújtani az általános dokumentumkezelő rendszerektől a speciális banki feladatokat ellátó rendszereken át az egyedi igényeket kielégítő rendszerekig. A CRAFT rendszert használják például bankok, biztosítók és egyéb pénzügyi szolgáltatók dokumentumaik elektronikus kezelésére és a dokumentumok elintézési folyamatának vezérlésére.

 
 Kapcsolódó hírek:Kapcsolódó cikkek: