Elveszítettünk egy munkatársat és egy barátot. Sajnos egy gyors lefolyású betegség támadta meg szervezetét, melyet a méltósággal viselt küzdelemben sem sikerült legyőznie.
Köszönjük neki azt a 4 évet, amit vele tölthettünk, amit tanulhattunk tőle szakmailag és emberileg, mindazt amit adott számunkra.
„legtöbb, amit ember elérhet: hogy hiányzik.” /Szilágyi Domokos/
Ő elérte. Hiányzik. Fájón.
Heiter Ferenc termékfejlesztési vezetőként 2017 májusában csatlakozott a Cardinal csapatához. Több nagy hazai és nemzetközi pénzügyi szervezetben betöltött kulcspozíció után cégünkkel osztotta meg tapasztalatait, tudását. Nagy energiákat fektetett minden munkájába. Személyében olyan kollégát kaptunk, aki emberileg is nagy értéket adott hozzá munkánkhoz, mindennapjainkhoz.
Az Electra openAPI termékünk bevezetésében, illetve az azonnali fizetéssel kapcsolatban a piac és a szabályozás részletes feltérképezésével új megközelítést adott ezen kihívásokkal teli, a szektorban nagy változásokat hozó időszakban, így ezzel sikeresebben birkózhatott meg a Cardinal. Ebben a nehéz időszakban a projektvezetési feladatokból is kivette részét.
Honlapunk megújítását is kezébe vette, kitartó munkájával a mai kornak megfelelővé téve azt.
Sok terve még kidolgozás alatt állt, sajnos ezeket nem vihette véghez. Emlékét őrizve, folytatjuk munkáját az általa fektetett alapokra építve.