Társaságunk 32 éve fejleszt elektronikus banki alkalmazásokat, valamint dokumentumkezelő rendszereket saját fejlesztő csapatával. Ez idő alatt cégünk a hazai bankinformatikai és a dokumentumkezelő piac meghatározó szereplőjévé vált. Saját fejlesztésű alkalmazásainkkal független szolgáltatóként elsősorban a pénzügyi szektor szereplőit támogatjuk.
A 100% magyar magántulajdonban álló cégünk több, mint 40 fős csapattal Budapest II. kerületi irodájában végzi a szoftverek fejlesztését és támogatását. Alkalmazottaink magas szintű munkáját önállóan végzett K+F tevékenységünk egészíti ki, melynek eredményeként rendszereinket folyamatosan megújítjuk, illetve számos innovatív és úttörő megoldást kínálunk partnereink számára.
Informatikai alkalmazásaink személyre szabott szállítását követően ügyfeleinknek támogatási szolgáltatást biztosítunk. Megbízóinkkal való több mint két évtizedes együttműködés alatt olyan partneri kapcsolatot sikerült kialakítani, ami biztos záloga az előttünk lévő évek technológiai kihívásaira való közös, eredményes felkészülésnek.
Az alacsony fluktuációnak köszönhetően kollégáink átlagosan közel 15 év szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Minden évben megünnepeljük a régóta nálunk dolgozó kollégákat, akárcsak minden februárban a cég születésnapját. Irodánk tágas zöld kerttel rendelkezik, ami nem csak a nyári ebédszüneteknek ad helyet, de esti grillezéseknek és sportolásnak is. Kerékpárral ingázó kollégáinknak zuhanyzót és öltözési lehetőséget biztosítunk.
Szoftvereink és rendszereink fejlesztésével ügyfeleink igényeinek minél teljesebb körű kiszolgálása mellett, a felmerülő feladatokra hosszú távon fenntartható, az aktuális iparági szabványoknak és jogszabályoknak megfelelő megoldásokat kívánunk biztosítani. Rendszereink bővítése során integráljuk az új technológiákat és lehetőségeket (pl. API, open banking, mobil alkalmazások) – ezzel reagálva a kor digitalizációs kihívásaira.
Cégünk megalapítása óta eltelt több mint 30 év alatt két stabil üzleti területet alakítottunk ki. A CRAFT üzletágat: work-flow-val támogatott, széles körű dokumentumkezelési szolgáltatásokkal, valamint a bankok és ügyfeleik közötti üzleti kommunikációt biztonságos módon lebonyolítani képes elektronikus csatorna családét: az Electra üzletágat. E két termékünkkel részben sztenderd, részben egyedi megoldásokat kínálunk partnereinknek, melynek eredményeként a magyar pénzügyi infrastruktúra egyik meghatározó fejlesztőjévé nőttük ki magunkat.
Megrendelőink – a banki és pénzügyi szféra szereplői – eredményesen használják a CRAFT dokumentumkezelő rendszert, valamint az Electra banki elektronikus csatorna család termékeit. Piacvezető pozíciónkat és az üzleti partnereinkkel való, hosszú múltra visszatekintő kapcsolatainkat a jövőben is szeretnénk megőrizni. Ehhez az előttünk álló években továbbra is számítunk munkatársaink elkötelezett és kitartó munkájára. Bízunk abban, hogy a szállított megoldások kialakítása során folyamatosan alkalmazott technológiai újításaink, és azok ügyfeleink üzleti igényeihez való illesztése továbbra is az eddig kialakult megbízható üzleti kapcsolat záloga maradhat.
Az ELTE programozó matematikus szakának elvégzése után, 1997-ben csatlakoztam a Cardinal Kft-hez. A tudásomat az SZTE-n mélyítettem tovább, ahol summa cum laude programtervező matematikus diplomát szereztem. A Craft rendszerek fejlesztésén, támogatásán, számtalan sikeres projekt vezetésén keresztül átfogó ismereteket szereztem a projektek teljes életútja felett. 15 év után lehetőségem nyílt, hogy tapasztalataimat az Electra fejlesztés világában kamatoztassam. Saját projektjeimen keresztül mind szakmai, mind üzleti szemszögből is közelebb kerültem az ügyfeleink gondolatainak és problémáinak megértéshez. Ezek az évek kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy az Electra üzletág egyik fejlesztési vezetőjeként folytathassam pályafutásomat, ahol a technológiai innováció és az ügyfél-orientált megoldásokra való törekvés fontos szempontok számomra.
Több mint 20 éve foglalkozom dokumentum-kezelő rendszerekkel, 1999 óta a Cardinal Kft. munkatársaként. Az ELTE programtervező-matematikus szakának elvégzését követően az ELTE Informatika tanszékének oktatója voltam, ahol programozási módszertannal foglalkoztam. 1989-1992 között az University of Leeds (UK) PhD programjának keretében a digitalizált sematikus molekula rajzok elemzésével szereztem PhD fokozatot. A Cardinálnál töltött évek során nagy tapasztalatra tettem szert a pénzügyi szektor dokumentum-, és ügykezelő rendszereinek kialakításával kapcsolatban.
Értékek továbbítása – ez a feladatunk. Kicsi vagy nagy ügyfél, több ezer, vagy csak egyetlen tranzakció – számunkra egyaránt fontos. Az alapvető cél ugyanaz: az érték oda kerüljön, ahova küldték. Mindig, mindenkinél, biztonságban. Partnereink és ügyfeleik részéről ez egy egyszerű, de egyben nagyon szigorú elvárás, melyhez a hagyományos, bevált módszerek megtartása mellett csak folyamatos fejlesztéssel, megújulással és az igényekhez való rugalmas alkalmazkodással lehet megfelelni. Ezekben rejlik fejlesztő csapatunk sikeressége.
2004-ben kerültem a Cardinalhoz és azonnal megfogott az itt dolgozó csapat elhivatottsága az ügyfelek, és a folyamatosan megújuló technológiák iránt. Hiszem, hogy egy sikeres cég hosszútávú fejlődésének elengedhetetlen feltétele a hatékony terméktámogatás. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy szoftvereink rendszeres oktatása révén a felhasználók is egyre magasabb szinten elsajátíthassák a CRAFT dokumentum-kezelő rendszerek használatát. Számunkra fontos, hogy ügyfeleink biztosak legyenek abban, hogy olyan szakembergárda áll rendelkezésükre, melyre mindig számíthatnak. Büszke vagyok rá, hogy a Cardinal Kft.-nél dolgozva egy olyan közösség tagja lehetek, amelyik jelentős szerepet töltött be az elmúlt két évtizedben a magyar bankok informatikai életében.
Programozó matematikusként végeztem a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Több, mint egy évtizede vagyok a Cardinal Kft. csapatának tagja. A Support csoport vezetőjeként elsődleges célom az ügyfelek igényeinek megismerése, megértése, a cégünk által fejlesztett rendszerek minőségi támogatása.
Belelátunk a fejlesztési és üzleti folyamatokba, mélyrehatóan ismerjük az Electra rendszereket, működésüket, valamint szoros kapcsolatban dolgozunk a fejlesztőkkel és a rendszereinket használó kulcsfelhasználókkal is. Ennek eredményeképpen hatékonyan, gyorsan tudunk reagálni a megkeresésekre, a problémákat a lehető legrövidebb idő alatt megoldjuk. Csapatunk elhivatottsága, szakértelme, folyamatos tanulási vágya a sikerünk kulcsa!
1996-ban kezdtem dolgozni a Cardinal Kft-nél, CRAFT rendszer támogatási munkatársaként. Ekkor még az ELTE programozó matematikus szakára jártam, elvégzése után már CRAFT fejlesztőként dolgoztam, majd projektvezetési feladatokat is elláttam, közben a SZTE-n programtervező matematikusként végeztem.
2012-től Electra rendszerek projektvezetésével és az ISO 9001 rendszerünk képviseletével bíztak meg. A bankokkal történő kapcsolattartás, kommunikáció egyre több feladatot jelent a bővülő ügyfélkör és növekvő igények miatt. Ezért ezeket a feladatokat fokozatosan átvettük a fejlesztőktől – egy külön, egyre nagyobb projektvezető csapatot kialakítva.
Remélem, projektvezető kollektívánk tevékenységével ügyfeleinknek és fejlesztőknek is segítünk, hatékonyabbá téve az együttműködést!
Több mint 20 éve dolgozom a Cardinal Kft-nél. Miután végeztem az ELTE-n, nem ez volt ugyan az első munkahelyem, de végül itt találtam meg azt a családias, szakmai szempontból inspiráló légkört, amely számomra a hosszú távú együttműködést lehetővé tette.
Cégünk egyszerre képviseli a magyar bankszektorban a megbízhatóságot, az állandóságot és a magas minőséget. Az utóbbi években ugyanakkor a banki szabályozói környezet gyors változása a szolgáltatások intenzív fejlesztését tette szükségessé.
Az Electra rendszer backend fejlesztő csapatának vezetőjeként ennek a két fontos stratégiának az összehangolása a legfontosabb feladatom. Szállított termékeinkben maximálisan figyelembe vesszük az egyes bankok háttérrendszereinek különbözőségéből fakadó specialitásokat, és igyekszünk minden partnerünk számára optimális, az információ biztonság szempontjából is magas minőségű szoftvereket szállítani.
A Cardinal Kft. Magyarországon elsőként kínált elektronikus banki szolgáltatást lehetővé tevő szoftvert a bankoknak és ügyfeleiknek 1994-ben. Electra termékünk a kezdeti telepített Ügyfélprogramot követően a technológia adta lehetőségeket felhasználva kiegészült Internet Banking és Mobil Banking majd MobilApp csatornákkal. A PSD2 európai pénzforgalmi irányelv hatályba lépésével a termékcsalád ötödik elemét az Electra openAPI csatornát 2019-ben vezettük be, megalkotva ezzel az Electra ökoszisztémát, melynek égisze alatt az egyes elektronikus csatornák egymás használatát támogatva, integrált működést biztosítanak az ügyfelek elektronikus bankolásában.
A vállalati és intézményi dokumentumkezelés terén felhalmozott 25 éves szakmai tapasztalatunk alapján kifejlesztett CRAFT rendszer moduláris felépítése lehetővé teszi vevőink dokumentumkezelési igényeinek rugalmas kielégítését. A rendszerbe integrált workflow-menedzsment támogatás biztosítja az egyedi ügyviteli folyamatok automatizált kezelését. A vonatkozó európai és magyar szabályozás 2018-ban való megújításával párhuzamosan minőségi előrelépést tettünk a Hiteles Elektronikus Archívum termékmodul létrehozásával, mely a kezelt iratok eIDAS szabvány szerinti Fokozott Biztonságú Elektronikus (AdES) illetve Minősített Elektronikus aláírását (QES) is támogatja – külső, akkreditált bizalmi szolgáltató bevonásával.
A banki ügyfelek számláinak biztonságos távoli elérését lehetővé tevő, saját fejlesztésű ViCA alkalmazásunkat elsősorban pénzintézeteknek ajánljuk, mely támogatja az Európai Unió PSD2 Irányelv szabályozás-technikai standardja (EBA-RTS) által megkövetelt két faktoros, erős ügyfél-hitelesítési eljárással (SCA) szemben támasztott követelményeket Android, iOS valamint Windows10 operációs platformokon.
2003-ban vezettük be tevékenységünkbe integráltan az ISO 9001:2000 minőségirányítási és a BS 7799-2:2002 információbiztonsági rendszert. Követve a szabvány fejlődését, ma már az újabb MSZ EN ISO 9001:2015 és MSZ ISO/IEC 27001:2013 sztenderdnek megfelelően működtetjük integrált minőség- és információbiztonság irányítási rendszerünket, melynek való megfelelésünket a világ egyik legnagyobb ellenőrző és tanúsító vállalata, az SGS évente auditál.